Megújuló energiaforrások, napelem rendszerek| 9700 Szombathely, Lovas u. 23. földszint 1. | +36 30 205 2988 | email: info@daveenergy.hu

#daveenergy #napelem #energia

Űrtechnológia a háztetőn – #napelem történelem 2. rész

2018. február 19. - DaveEnergy

Meglehetősen sokat kellett várni arra, hogy az első, kezdetleges napelem után elkezdődjön a sorozatgyártás. Az elmúlt néhány évtized azonban – egészen napjainkig - igazán izgalmasra sikeredett!

satellite-2771080_960_720.jpg

Miután Einstein végre érthetően elmagyarázta a napenergia részleteit, a tudományos világ felismerte, hogy az újdonság versenyképes az elektromos áram termelésében és a tudós 1921-ben fizikai Nobel-díjat kapott tanulmányáért. Mégis hét évtized kellett ahhoz, hogy az első modern napelemet megépítsék. Csak ekkor, 1946.ban szabadalmaztatta ugyanis készülékét Russel Ohl. Az igazán hatékony, szilícium félvezetőkkel működő napelemre azonban még így is várni kellett majdnem tíz évet, amikor a Bell Laboratories szakértő gárdája kifejlesztette azt.

albert-einstein-1933340_960_720.jpg

Először csak a tudósokat engedték közel a technológiához, de 1958-ban az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete is felhasználta egy műholdhoz, így az átlagemberek is értesülhettek arról, hogy van hatékony és egyben takarékos mód az elektromos áram termelésére.

Persze, sokáig csak azok juthattak hozzá az újdonsághoz, akiknek hatalmas vagyonuk volt, mert a napelemek fejlesztéseit elsősorban az űrtechnológiában használták fel, ahol nem számítottak a költségek - viszont hatalmas teljesítményt vártak el -, így a gyártók nem is próbálkoztak azzal, hogy a háztartások számára is elérhetővé tegyék olcsóbb és hatásfokilag gyengébb változatban. Ráadásul annak idején a félvezetők is sokkal drágábbak voltak, mint manapság, így ez is emelte a költségeket. Mikor az integrált áramkörök meghódították az elektronikai ipart, ez leverte az árakat, így 1971-re már jóval olcsóbbak lettek a napelemek.

oil-106913_960_720.jpg

Az olajcégek is a napelemben látták a jövőt

1973-ban komoly olajválságot élt meg a világ, így a nagy amerikai olajcégek vezetői úgy döntöttek, itt az ideje olyan megoldásokba fektetni, melyek idővel helyettesíteni tudják a kőolajat. Ekkor kezdett például a Shell és az Exxon is saját napenergia részlegeket kialakítani, a fejlesztésekben pedig úttörő szerepet vállalt a szintén amerikai IBM, a General Electric és a Motorola is. Ugyanebben az évben dobta piacra a minden eddiginél olcsóbb napelemeket az 1969-ben alapított Solar Power Corporation, amely cég még az Amerikai Egyesült Államok parti őrségének is szállítottak modulokat.

panorama-2117310_960_720.jpg

Hozzánk is megérkezett

Ahhoz, hogy Magyarországon is megjelenjenek a napelemek, még jó pár évet kellett várni az amerikai térhódítás után. Bár pontos dokumentációval nem rendelkezünk, körülbelül az 1990-es évek elején kezdték el telepíteni az első, ipari célú napenergiával működő elektromos áram termelőket. 1997-ben azonban már felépült az első magyar napelemgyár is – a Dunasolar Napelemgyártó Rt. -, mely egy magyar feltaláló szabadalmát használta fel működéséhez, mely igazán forradalminak számított annak idején. A gyár világviszonylatban is kiemelkedő volt, de a 2000-es évek elején a cég megszűnt.

A kisfelhasználók az igazi nyertesek

Miután a napelem gyártó cégek optimalizálták a modulok gyártási költségeit és egyre olcsóbbá vált a velük előállított elektromos energia is, már a kisfelhasználók, a családok is könnyebben hozzájuthattak a napelemekhez. Manapság egyre több családi házat és társasházat találunk országszerte, amelyek tetején napelemeket helyeztek el, hogy az általuk termelt árammal egészítsék ki az elektromos hálózati fogyasztást. Bár egy komplett rendszer ára elsőre borsosnak tűnhet, hosszabb távon megéri a fejlesztés, hiszen idővel a befektetett pénz megtérül.

További információkat a napelemekről a www.daveenergy.hu oldalon találhat!

 

 A cikket írta: Horváth Dávid, a Daveenergy tulajdonosa

Ha kérdésed van itt is elérhetsz bennünket: 

http://www.daveenergy.hu/

https://www.facebook.com/DaveEnergy8

https://www.instagram.com/daveenergy_solarpv/

A bejegyzés trackback címe:

https://daveenergynapelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8013674628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása